Gyerekek, akik kilógnak a sorból!

Manapság egyre többet hallunk az ún. problémás gyerekekről, akik  nem illenek be közösségbe. Hol másfajta tanulási szokásaikkal, hol eltérő viselkedésükkel hívják fel magukra a figyelmet. Sokan közülük rendkívül magas intelligenciával rendelkeznek, átlagon felüli teljesítményre képesek, de csak akkor, ha a téma vagy egy személy felkelti érdeklődésüket. Ennek hiányában teljes érdektelenséget mutatnak az iskola iránt. Nem tudják végigülni az órát, zavarják társaikat.

A pedagógusok hiperaktívnak, magatartászavarosnak, tanulási problémásnak nevezik őket.
Mivel a személyiségük állandó problémát jelent környezetüknek, hamar elbizonytalanodnak. Önbizalom-hiányos, szorongó, félelmekkel teli gyermekekké vállnak. Az állandó idegi feszültség miatt immunrendszerük annyira legyengül, hogy egyre több betegség áldozatává válhatnak. A testi tüneteken túl az érzelmi sérülés - ami rendkívüli érzékenységükkel van kapcsolatban - devienciában, minden határon és ésszerű viselkedési korláton túli agresszivitásban vagy számos esetben önpusztításban (túlzott függőség, érzelmi válság, agresszivitás) nyilvánulhat meg. Nehezen találják helyüket a világban. Csak azt fogadják el, amit észérvekkel elmagyaráznak. Ha helytelenül viselkednek, nem a fenyítés a megoldás, hanem rávilágítani arra, miért nem jó az, amit tett.
A bűn-tudatkeltéssel nem érünk el eredményt. Sok fiatal vagy már gyakorlott szülő keseredik el, és érzi úgy, nem talál megoldást a problémára. Ezzel látszólag a kör bezárult. A szülő tehetetlen, nem akarja elfogadni az iskola által felajánlott lehetőséget: a nevelési tanácsadót, a kisegítő iskolát vagy rosszabb esetben a magatartásterápiát. Sokszor teljesen jogosan, hiszen luxus a 150-160-as intelligenciával rendelkező gyermeket kisegítő iskolába küldeni csak azért, mert magatartásával kirí a közegből.

Az újkor gyerekei ők, akik jelenlétükkel sok mindent más keretbe akarnak helyezni.
Azt szeretnék, hogy önmagukért szeressék és fogadják el őket, és ne a teljesítmény alapján. A hatalomelvűséget az egyen-rangúság váltsa fel (a gyerekektől adott esetben sokat lehet tanulni), a folytonos korlátozás helyett némi szabadságot, önmaguk kibontakozására lehetőséget, több megtapasztalást igényelnek. A hagyományos nevelési-oktatási rendszer nem megfelelőnek tűnik. Mivel spirituálisan magas rezgésszámúak, kommunikációs eszközük a szeretet, s egyben a megoldás kulcsa is. Indigókék aurájuk alkalmassá teszi őket egyéb szellemi szintű kommunikálásra is.

Tekintve eme új jelenségre, nincs felkészítve sem a pedagógus, sem a szülő. A probléma kezelésére speciális programban lehet szert tenni. Mindkét közegnek biztos változásra, változtatásra van szüksége. Meg-határozó a gyermeknek az anyával való kapcsolata, ill. az érzelmi kapcsolat. Sokszor a gyermek a viselkedésével akarja rákényszeríteni a szülőt, hogy nézzen szembe önmagával, hagyja a félelmeit; hogy vegye észre az élet szépségeit, s a mindennapokat próbálja könnyedebben élni, pozitív érzésekkel.
Változtatásra szorul az eredményeket hajszoló oktatási rendszer is. Egyre nagyobb kihívás elé állítják ezek a gyermekek a pedagógust. Eltérő tanulási szokásaik még nem jelenti azt, hogy taníthatatlanok.

Minél előbb felismerjük e tünet együttest , annál könnyebb a kezelés. Ezért kiemelt szerepe van a terápiában az óvodáknak.

Ezek a gyermekek a köznyelv szerinti "indigógyerekek", akik a jövőt jelentik, tegyünk hát meg mindent értük!