Lilit a Sumer Istenség
Első feljegyzéseket a sumer korból ismerünk, ahol Isten közvetlen teremtményének tartották. Így istenségként tisztelték.
A zsidó-feminista teológiában Lilitet olyan nőként ábrázolják, aki nem Istennek, hanem csak Ádámnak nem engedelmeskedik és Évával ellentétben nincs rá hatással az ördög mesterkedése. Lilit szimbolizálja a tanult, erős tiszta asszonyt. akin a férfiak nem tudnak uralkodni.
Egy másik verzió szerint mint Ádám első felesége volt, akit Isten egyenrangúnak teremtett ádámmal, aki ezt nem tudta elviselni, így rávette Istent adjon neki egy új feleséget, aki már nem Istenségként teremtődött, hanem agyagból és ádám oldalbordájából. Lilitnek ekkor Isten korlátlan hatalmat adott, miáltal Lilit szárnyakat kért Istentől, és elrepült az Édenből. A Lilit-mítosz szimbolizálhatja a nő önállóságát és a férfiak azon (már a Bibliában is meglévő) próbálkozását, hogy a nőket a magasabb tekintély elvén elnyomják. A pszichológiában Éva jelképezi az anyaságot, a szerénységet és az engedelmességet, ő pedig az érzékiséget, a szenvedélyt és a szexualitást.

Lilit örök életet kapott Istentől. Leghíresebb reinkarnációja maga Kleopátra volt! Napjainkban is jellemvonásait magukon hordozza sok Nő, akiknek lelkét a lejövetelkor Lilit megérintette. Közelmúltban magam is találkoztam Lilit egyik Ágá-val !